Panasonic telefonközpont megoldások

Cégünkről

Cégünkről

Panasonic telefonközponttal kapcsolatos tevékenységeinket az AD Rendszerház Kft. Panasonic telefonközpont Üzletágában végezzük.

Társaságunk összességében már több mint 20 éve foglalkozik Panasonic telefon-rendszerekkel, mint HIVATALOS Forgalmazó.

– telepítés – bővítés – javítás – felügyelet –

Ennek köszönhetően szaktudásunk kiterjed a ma még működő legrégebbi rendszerektől egészen a ma technológiáját képviselő hibrid és IP megoldásokat megvalósító rendszerekig.

A telefonközpont minden iroda egyik leghasznosabb berendezése, hisz kapcsolatot biztosít a külvilággal, illetve a cégen belüliekkel is, akár függetlenül attól, hogy fizikailag egy épületben, egy telephelyen, vagy egy városban, vagy egy kontinensen vagyunk-e.
Az elmúlt több mint húsz év a telefon rendszerekben is sok változást hozott, ami ma már természetes, hogy mi mindent tud a telefon rendszer.

Cégünk mindenkinek aki már Panasonic telefonközpontot használ, vagy még csak tervezi rendszere kiépítését és beszerzését, hatékony segítséget tud nyújtani, hogy mindig optimális legyen a rendszer használhatósága.

Segítséget tudunk nyújtani minden típusú probléma esetén,
ha még csak tervezi rendszere létrehozását:

  • kábelezési struktúra tervezése, kivitelezése
  • telefonközpont és kapcsolódó berendezések pontos műszaki behatárolása a felhasználói igények ismeretében
  • berendezések telepítése és beüzemelése
  • használat betanítása
  • folyamatos felügyelet, hozzá igazítás a pillanatnyi igényekhez

ha már Panasonic felhasználó:

  • meghibásodások behatárolása, elhárítása
  • felhasználói igények változásához történő rendszer illesztés
  • kijelzések / működési funkciók átprogramozása
  • bővítés
  • Internet alapú telefonálás integrálása, megvalósítása
  • mellékek áthelyezése
  • rendszer készülékek üzembe állítása
  • (video)konferencia telefon rendszer kiépítése, integrálása
  • bővítés, korszerűsítés lehetőségének meghatározása, amennyiben ilyen igény felmerül

Ezeken túlmenően értékesítjük a Panasonic telefon rendszerek teljes termék kínálatát:

  • asztali telefonok
  • vezeték nélküli telefonok
  • telefon központok (analóg, digitális, IP, ISDN)
  • a telepítés és üzemeltetés összes kapcsolódó segédanyaga
  • telefonközpont bővítőkártyák

További termékeink:

  • GSM adapterek
  • konferencia eszközök
  • kapunyitó berendezések integrálva, a telefon rendszerbe
  • fejbeszélők
  • tarifáló, költség dokumentáló szoftverek
  • telefaxok
  • használt telefonközpontok, készülékek

Szolgáltatási díjaink…

Segíthetünk? Írjon nekünk…

Itt a táv kommunikáció történetéről a telefon és a telefonközpont kialakulásáról olvashat…

. © AD Rendszerház Kft. Minden jog fenntartva! Panasonic telefonközpont eladás, telepítés, felügyelet, szerviz. Keresőoptimalizálás,SEO: seomegoldasok.hu Tervezte: BG-web

Kezdőlap

Az oldalunk cookie-kat használ. további információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close